Forditó

Összes oldalmegjelenítés

2012. május 26., szombat

Insert Coin (Békéscsaba)






Gulyás Zsolt - gitár, ének
Jankó László - szájharmónika
Domokos Attila - dob
Szűcs Péter - basszusgitár

Az énekesnő már távozott a zenekarból.

A Klub hivatalosan is megnyitva

Május 25 - 19 óra - Blues Pünkösd idején

Egyszer csak jöttek és nem is kevesen, majd befutott Zalai Mihály is, és 19 10-kor üdvözöltük a Kedves Vendégeket! Csak néztem, láttam egy csomó számomra személyesen nem ismert arcot, valamint a sarokban egy hat-nyolcfős fiatalokból álló csoportot is és ez klassz volt! Nem szokásom előre megfontolt szavakat, mondatokat kreálni, így aztán mivel muszáj volt néhány szót mondanom, röviden és tömören (remélem) elmondtam egy-két dolgot, majd Léna is, és utána Zalai Mihály alpolg. is mondott nekünk néhány biztató mondatot!

Kösz!

Aztán egy kis hangbeállítás, és fél nyolckor már meg is szólalt a békéscsabai Insert Coin! A cucc jól szólt, hála és köszönet Kasza Istvánnak és csapatának! Én úgy vettem észre hogy a közönségnek tetszett amit hallott, és jó érzésekkel hallgattuk végig a tagság zömével (néhányan nem tudtak eljönni), hiszen a buli számunkra visszaigazolta azt hogy nem dolgozunk hiába!

Technikailag minden rendben volt, és most az a lényeg, hogy igéretünket továbbra is betartsuk, vagyis az ÉLŐ-zene egyszerűen KELL! Minden hónapban kell, mert az élő-elöadásoknak, függetlenül attól hogy az éppen műsoron levő stilus tetszik-e vagy sem, Varázsa van!!!

Klubunk csatlakozik ahhoz a "harchoz" melynek célja az "álkoncertek" megbuktatása, ezt a folyamatos élő-bulikkal lehet megvivni!

Köszönetünket fejezzük ki az INSERT Coin-nak a közvetlen és jó produkcióért!
És ismételten csak az tudom mondani, a legnagyobb köszönet Nektek jár, mint közönségnek, hiszen mindannyian jöttetek, és láttam sokan hoztátok párotokat is.

(A Képek címszó alatt láthatjátok a bulin készült friss képeket, köszönet érte Kecskeméti Krisztinának!)

A rock and roll és a blues legyen Veletek!
Úgy legyen!
És találkozunk pénteken!

2012. május 23., szerda

2012. május 20., vasárnap

Köszönet! Ismét!

Ismét köszönetet mondunk!

Nagyon sokan segítenek önzetlenül klubunknak, és ez jó érzéssel tölt el bennünket!
Jelen esetben nincs pörköltfőzés jó pálinka nélkül, és ezt Léna Anyósa volt kedves biztosítani, köszönet érte!

Ugyancsak Neki köszönhetjük hogy gazdagabbak lettünk egy heverővel, melyet főként koncerteknél hasznosítunk, ez lesz a "VIP páholy" az első sorban! Egyéb összejövetelek esetén az olvasó-sarok fontos részévé vált! Sok-sok köszönet érte!

Köszönet jár Lénának a főzésért, Tóth Tibinek a közreműködésekért!

Köszönet Szokinak, aki hozott 20 db vadiuj villát!

Köszönet Krivik Gyurinak, a dobszerkóért, igazán jól mutat a szinpadon!

Köszönet Krivik Sanyinak a gitárokért, és az erősítőkért! Ezek is remek dizájn alapok!!!!

Deep Purple - April

Ekseption - The 5th (1969 Netherland progressive rock)

erson Lake & Palmer - Tarkus (brilliant UK progressive rock)

Jane - Daytime (Germany progressive rock)

Pink Floyd - Echoes (Live at Pompeii) 1972

Eloy - Posiedon's Creation (1977 Germany progressive rock)

Camel (from Snow Goose) 1975

2012. május 19., szombat

Orosházi Élet 2012-05-18

Igy kezdődött!!!!




2012-05-18

Hello Mindenkinek! Ébredező Blues-Testvérek!

Első közös vacsoránkat fogyasztottuk el pénteken, azaz tegnap este, Léna és Tóth Tibi kitett magáért, jól sikerült!

Az külön jótt tett az estének, hogy páran elhozták életük párját is, ahogy mondani szokták Ők csak emelték az est fénypontját, és egy kicsit beletekinthettek "szent őrüleünkbe", és talán jobban megértik mit jelent nekünk a ZENE!


Persze a zenei "aláfestések" sem maradtak el, de igazából a mai napon a tematika kissé felborult. Belehallgattunk az általam beharangozott Soft Machine Legacy lemezébe, de az most túl nehéz falatnak bizonyult, elvégre a pörköltre összpontosítottunk!

Annál kiválóbbra sikeredett Szoki video Top-15-je, melyben nagyon jó érzékkel válogatta össze kedvenc dalainak egy részét klipek formájában. Köszönjük!

Csak a köszönet jár a Krivik-testvéreknek, na meg Tóth Tibinek akik nagyban hozzájárultak a klub látványához, hiszen ha valaki belép a terembe, azonnal látja az összeszerelt dobszerkót, a kipakolt gitárokat, és erősítőket, igy azonnal konstatálja, ITT ZENE VAN!

Ismét voltak vendégeink, eljött a Békéscsabai Prog-Rock Klub két vezetője, valamint Almási Lajos barátunk Hódmezővásárhelyről, aki fontos kapocs az ottani zenészekkel és zenét imádó hozzánk hasonló "őrültekkel".

Belenéztünk Jan Akkerman koncertjébe, de igazából az est fénypontja Robben Ford és Blue Line zenekarának fergeteges fellépéséről készült film volt.

Az este zárásában már majdnemhogy kivánságműsorrá alakult a helyzet, végül a nagy tanító, a mester Jimi Hendrix fellépéséből néztünk részleteket )Monterey Pop Fesztivál). Szóval megint jó volt együtt, az a harmincegynéhány ember biztosan így gondolja.

Most gőzerővel készülünk május 25-re, a következő szeánszunkra, ami egyben a klub ünnepélyes megnyitását is jelenti majd.

A blues legyen veletek, persze velem is!

MZ

2012. május 16., szerda

Soft Machine Legacy - The Nodder

2012-05-18 PÖRKÖLT ÉS JAZZ

Minden készülődik a következő péntekre, amikoris a jazz-é a főszerep, na meg persze a pörkölté, amit Léna fog főzni. Írom ezeket a sorokat úgy, hogy közben eszméletlen jó zene áramlik a fülembe, és ez nem más mint a legendás Soft Machine legujabb reinkarnációja, a 2005-ben alakult Soft Machine Legacy. El is döntöttem hogy megosztom Veletek ezt a kitünő muzsikát, pénteken beviszem!

Lesznek vendégeink ismét, jönnek a Csabai Prog-Rock Klubból, és Vásárhelyről valamint Szegedről! Úgyhogy találkozunk pénteken!

2012. május 13., vasárnap

Cactus - Big Mama Boogie (live) 1970






Az egykori nagy kedvenc, a Cactus 2012 tavaszán, alig egy hónapja nagy amerikai koncertkörúton egyesült ujra, és ezekről a fellépésekről készült ez a kalózlemez, melyre reagálva készítettem egy lemezborítót. A Silverado blogon bárki metalálhatja!

Allman Brothers Band - Mountain Jam (Live 1970)

Blues Cafe anno 2002



köszönet Buzai Csabának a képért!

Ujabb taggal bővültünk!

Májusban csatlakozott ujabb tagunk Ilyés Gábor! Üdvözöljük!

2012. május 12., szombat

Eredetileg ide a főoldara csak videókat akartam pakolni, de úgy gondolom a fontosabb hírek is jobb ha itt vannak!

Tehát! Mint látjátok, folyamatosan költöztetem át a régi blogról az anyagokat, több változás már nem lesz, és ez lesz a végleges oldalunk!

Szervezzük a május 25-i Megnyitót, ezzel kapcsolatban el tudom mondani, hogy a nagyszerű és profi csabai banda, az Insert-Coin már szinte biztos hogy jön. A részleteket folyamatosan tárgyaljuk, a reklámra most nagy gondot kell fordítani, mert TV is lesz. Éppen ezért kérünk minden egyesületi tagot, hogy tegyen félre minden mást, és aktivizálja magát erre az estére (de legalább az ünnepélyes megnyitóra)és ha lehet hivja el a szomszédját haverját, bárkit!!! Sokan legyünk!!! Ez fontos a jövőre nézve, most sokat segíthet minden egyes tag!

Tervezett időpont: 19 óra: Ünnepélyes megnyitó
20 óra: Insert-Coin koncert

Larry Carlton & The Sapphire Blues Band - Live New Morning Paris - 2004

Craig Erickson - No Reply

Popa Chubby - Backdoor Man

Allman Brothers Band - In Memory Of Elizabeth Reed - Live at the Fillmore East - 1970 szeptember 23

2012. május 11., péntek

Larry Carlton Trio - Jazz Festival Lugano - 2011

2012-05-11 Péntek

Ma BLUES! Mindenki jöjjön!
Van egy-két megbeszélni-való, és persze a legfontosabb most, hogy aki akar az egy hét múlva esedékes pörkölt-főzésen résztvenni, az ma még jelentkezhet!!!!

2012. május 10., csütörtök

Colosseum - Rockpalast (2003)

Colosseum - Valentyne Suite (Genova 2011)

Joe Bonamassa - At the Royal Albert Hall London

Gov't Mule with John Paul Jones - Since I've Been Loving You (2007)

JEFF HEALEY BAND - ALL ALONG THE WATCHTOWER (1989)

MUDDY WATERS - RAMBLIN' MIND (1969)

HOWLIN' WOLF - BACK DOOR MAN

SAVOY BROWN BLUES BAND (UK)

Joe Bonamassa & Robben Ford - Leo Fender Special (1993)

Rory Gallagher - McAvoy Boogie (Beat Club Germany 1977)

Procol Harum - A White Shade Of Pale (Live In Denmark) 2006